Szerkezetek és berendezések bontása

A nagyvállalatoknál gyakran áll elő az a helyzet, hogy a régi, működésből kivont acélszerkezetek érintetlenül állnak és csak a helyet foglalják, korlátozva a szervezet gyártási kapacitásait. Az ilyen esetekben a vezetés döntést hoz a szerkezetek lebontásáról és a keletkezett hulladék gyár területén kívülre történő szállításáról.

Mindezek mellett fontos érteni azt, hogy az önerőből történő bontási kísérletek nem hatékonyak, ellenben igen veszélyesek. A bontási munkálatokat először is a megfelelő módon meg kell tervezni. Nem elég körültekintően szétbontani a szerkezetet, hogy a közelben elhelyezkedő felépítmények sértetlenek maradjanak, a szerkezeti elemeket szakszerűen elő kell készíteni a további zökkenőmentes szállításhoz.

Néha a bontás bonyolultabb feladattá válik, mint a szerkezet felépítése volt. Ez különösképp igaz az összetett fémszerkezetekre és vasbeton felépítményekre.  Az összetettséget leginkább befolyásoló tényező a fokozott balesetveszély, vezetékek megrongálódása stb. Ebben az esetben kivételesen fontos profi cég megbízása a bontási munkálatokkal, akinek szakemberei megbízhatóan és határidőre fogják elvégezni az összetett munkálatok sorozatát.

A másik lényeges tényező, amely a szakszerű szolgáltatóhoz fordulás mellett szól, az, hogy a munkálatok ellenértéke jelentős mértékben kompenzálható az acélhulladék révén, melyet a bontást követően az alvállalkozó cég szállít majd el. Nem csak a fémszerkezetek bontását ajánljuk fel szolgáltatásként, hanem a bontási hulladék speciális berendezésekkel történő elszállítását is, valamint a szerkezeti elemek és egyéb fémhulladékok megvásárlását is.

Az összetett szerkezetek bontásakor figyelemben kell tartani, hogy Önnek mindig szüksége lesz:

  • bizonyos számú célfelszerelésre;
  • munkák végrehajtási tervére és szerződésre;
  • tapasztalattal rendelkező munkavállalókra;
  • megfelelő munkaeszközökre;
  • szállítóeszközre a fémhulladék elszállításához.

Cégünk komoly tapasztalattal rendelkezik tetszőleges összetettségű szerkezetek bontásában és operatív elszállításában.

Bontunk:

  • hangárokat, tetőszerkezeteket,
  • darupályákat,
  • csöveket,
  • kilátókat, víztornyokat,
  • szerszámgépet, berendezést,
  • hűtő- és szellőző berendezést,
  • kazánt,
  • fűtő berendezést,
  • reklámtábla tartót,
  • kerítést, kordont,
  • vasúti sínpályát,
  • betonacél huzalt, vasbeton szerkezetek bontásakor, továbbá
  • vállaljuk művek, ipari területek, gyárak fémhulladék mentesítését.

Ne feledje, hogy a magas balesetveszély és a vezetékek, más felépítmények megrongálódásának kockázata szakszerűtlen hozzáállás esetén jelentős összegbe kerülhet, ezért a bontási munkálatokat végző cég kiválasztásának legfőbb kritériuma a szakmaisága és tapasztalata.

Ha a KERAMET Hungary Kft-hez fordul, biztos lehet a végrehajtott munkálatok minőségében és gyorsaságában.

Az Ön előnyei, ha minket választ:

  • Teamek rendelkezésre állása (munkaerő és berendezés) tetszőleges összetettségű fémszerkezet bontásához.
  • A bontással összefüggő összes lehetséges kockázatot (balesetek, megrongálódás stb.) mi vállaljuk;
  • Magyarországi jogszabályi követelményeknek megfelelő, transzparens fémhulladék felvásárlási rendszer.

A bontás költségeinek becslését a szakembereink helyszínre érkezését követően végezzük el.